Persze ezt még számos egyéb dolog teszi azzá a komplett egész élménnyé, ami. De számomra ez a LiS esszenciája. Ezért sem aggasztott a tény, hogy ez egy egészen új sztori, ellentétben sokakkal, akik szerint Max & Chloe = LiS. Bíztam a Dontnod-ban, hogy mindezt át tudják adni új szereplőkkel, történettel is, és az első epizód után rögtön el is mondhatom, hogy egy szemernyit sem kellett csalódnom.
A cselekmény középpontjában ezúttal a Diaz tesók, Sean és Daniel állnak. (Egyébként: „F*CK GASPAR GOMEZ, AND F*CK THE F*CKIN’ DIAZ BROTHERS, F*CK ’EM ALL! I’LL BURY THOSE COCK-A-ROACHES!” Bocs, de azóta, hogy a Scarface az egyik kedvenc filmem evör lett, ha azt hallom/olvasom, hogy „Diaz brothers”, azonnal ez jut eszembe.) A fiúk az első fél órában bekövetkező tragédia után csapot-papot-zuhanyrózsát-apácát a seattle-i otthonukban hagyva kénytelenek nekivágni egy számukra ismeretlen vidékeken átívelő, szomorú utazásnak.
A 16 éves Sean kénytelen a felnőtt szerepét magára ölteni, és nehéz helyzetekben is jó példát mutatni 9 éves öccsének. Ez egy érdekes párhuzam a The Walking Dead (játék) széria jelenleg futó, hányattatott sorsú utolsó szezonjával, ahol Clem próbálja AJ-t felkészíteni egy kemény világra.
 |
| Sean csekkolja, hogy van-e új poszt az Escaper-ön. |
A dráma több forrásból fakad: a srácok gyakorlatilag hajléktalanok, a tulajdonuk, vagyonuk is csak annyi, amit el tudtak hozni magukkal, magukon. Tehát nem sok – sajnos egy tömött pénztárca nem akadt Sean kezébe, hogy bedobja a hátizsákjába hirtelen távozásukkor. A helyzetet fokozza, hogy a kis Daniel nem emlékszik az eseményeket beindító tragédia részleteire, Sean pedig vívódik, hogy mikor beszélje meg az öccsével a történteket. Végül pedig mexikói mivoltuk miatt is érik atrocitások a srácokat, és ehhez kapcsolódik a legnagyobb (de még mindig apró) ellenérzésem a játékkal kapcsolatban.
A világért se akarok itt elkezdeni politizálni, csak annyit írnék le, hogy szerintem ez az úgynevezett „PC kultúra” és különböző válfajai a média ágazataiban már valamikor a tavalyi év folyamán átbillent a ló túlsó oldalára. Erről itt ennyit – ez a cikk nem a megfelelő terep ezt megvitatni. A lényeg, hogy szerintem egy csöppet sután, erőltetetten kerültek be ezek az elemek, főleg egy bizonyos, az amerikai rendőri brutalitásról, túlkapásokról szóló híradásokról mintázott epizód esetében, ami elég nehezen hihetőre sikeredett – de igazából csak apró részletek miatt, amiket könnyű lett volna javítani.
Azzal egyáltalán nincs problémám, hogy egy játék (vagy bármilyen szórakoztatóipari produktum) foglalkozik ilyen problémákkal, reflektorfénybe állítja őket, de ha nem megy organikusan, akkor nem kellene mindenképpen beleerőltetni. De hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy SJW-kodik az epizód jobbra-balra. Két-három egyértelműbb eset van, és csak az említett volt számomra kicsit, de épp eléggé hiteltelen ahhoz, hogy picit kirántson az élményből.
A világért se akarok itt elkezdeni politizálni, csak annyit írnék le, hogy szerintem ez az úgynevezett „PC kultúra” és különböző válfajai a média ágazataiban már valamikor a tavalyi év folyamán átbillent a ló túlsó oldalára. Erről itt ennyit – ez a cikk nem a megfelelő terep ezt megvitatni. A lényeg, hogy szerintem egy csöppet sután, erőltetetten kerültek be ezek az elemek, főleg egy bizonyos, az amerikai rendőri brutalitásról, túlkapásokról szóló híradásokról mintázott epizód esetében, ami elég nehezen hihetőre sikeredett – de igazából csak apró részletek miatt, amiket könnyű lett volna javítani.
Azzal egyáltalán nincs problémám, hogy egy játék (vagy bármilyen szórakoztatóipari produktum) foglalkozik ilyen problémákkal, reflektorfénybe állítja őket, de ha nem megy organikusan, akkor nem kellene mindenképpen beleerőltetni. De hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy SJW-kodik az epizód jobbra-balra. Két-három egyértelműbb eset van, és csak az említett volt számomra kicsit, de épp eléggé hiteltelen ahhoz, hogy picit kirántson az élményből.
Összességében bőven tolerálható szinten van benne a társadalmi problémák feszegetése – a többi területen nyújtott élmény pedig elhomályosítja az ezek nem tökéletes kezeléséből fakadó apró bosszúságaimat.
A „többi terület” legfontosabbika talán a nagybetűs HANGULAT: kevés játék tudja azt a fajta nosztalgikusan megnyugtató érzést kiváltani belőlem, mint a Life Is Strange sorozat, és ez itt is működik, hiába az alapvetően szomorú történet. A LIS továbbra is egy lassú játék, ami meginvitál, hogy képzeld magad a szereplői mellé, és add át magad az élménynek, amikor például a srácok a folyóparton felmásznak egy sziklára, hátradőlnek, és csodálják az esti égboltot, miközben valami lágy zene szól a játék továbbra is remek, indie folk jellegű soundtrack-jéből. Az ilyen jeleneteknek akkor van vége, amikor megunjuk, egészen addig pedig remek kameraállások közt váltogat a game. Plusz, ahogy az első szezonban Max-nek, illetve a Before The Storm-ban Chloe-nak, úgy Sean-nak is megvannak az előre kijelölt kis „leülök valami kellemes kis helyen és elmélkedek” spot-jai.
Neki viszont adtak egy jó kis „kifogást” is ehhez: szeret rajzolgatni, és mindig nála van a vázlat-füzete. Ezzel egy picit aktívabbá is tették a fejlesztők ezeket a jeleneteket, „rákényszerítve” úgymond a játékosokat, hogy alaposabban szemügyre vegyék az adott szcénát. Már ha valakinek szüksége volt extra motivációra – nekem bőven elég, hogy továbbra is gyönyörű a game művészetileg. A konkrét grafikában nincs túlzottan extrém előrelépés, bár azért érezhetően több a részlet a világban: „belakottabbnak”, és ezáltal valósabbnak is tűnik. Nem utolsósorban pedig nagyobbnak, bár ez a történet „road movie” jellegéből is fakad.
 |
| Sean egy nemrég olvasott creepypastával riogatja szerencsétlen kisöccsét. |
Apropó: igyekezni fogok mindig spoiler-mentesen írni az epizódokról, de úgy gondolom, ez itt eléggé kikerülhetetlen, és már a játék promó anyagaiból is leszűrhető volt.
Számomra az egyik leginkább emlékezetes jelenetsor az első részből a boltos, amikor is nekünk kell bevásárolnunk a srácoknak Sean szűkös pénzmagját beosztva. Közel sem lesz elég mindenre, amire két magára utalt, gyakorlatilag hajléktalan gyereknek szüksége lenne, és nekünk kell eldönteni, hogy mit veszünk meg, és min spórolunk - nem egyszerű. Megvegyük Daniel kedvenc csokiját, amit korábban nem engedtünk neki ellopni egy út szélén álló, lehúzott ablakú kocsiból, és megígértük neki, hogy majd veszünk? Hoppá, akkor erre a konzervre már épp nem elég a pénzünk... Nem is beszélve olyasmiről, mint meleg pulcsi a kistesónak, kemping sátor, hálózsák, stb., amik olyan drágák, hogy gyakorlatilag választanunk kell, hogy enni- és innivalóra költünk, vagy ilyesmire.
 |
| Sean éppen megszólítani készül Zach Galifianakis-t. |
- Elsőre mogorvának, rasszistának, perverznek, pszichopatának, stb. tűnnek, de kiderül, hogy rendesek.
- Elsőre mogorvának, rasszistának, perverznek, pszichopatának, stb. tűnnek, és kiderül, hogy azok is.
Az élő interakciókon kívül ott van még Sean mobilja, amin nézegethetjük, ahogy érdeklődnek felőle az ismerősei, elsősorban a legjobb barátja, Lyla. Az ilyen apróságok is segítenek valószerűbbé tenni a történetet.
 |
| A Farkas Tesók |
 |
| 7/8 szelet pizza |
*: Az arany óra itt nem egy aranyból készült óra, hanem egy fotós kifejezés, amit arra a késő délutáni - kora esti időszakra használnak, amikor (tiszta idő esetén) a lemenőben lévő nap arany/narancssárga árnyalatokkal borít be mindent, egyedi, kellemes hangulatot teremtve.
Oh, és egy apró magyarázat a pizzához: Egyrészt imádom, másrészt egy egyedi értékelési rendszert akartam kitalálni az Escaper-nek, és erre jutottam. Így fogok értékelni mindent, amiről kritikát írok: játékot, filmet, könyvet, sorozatot... Régebben nem voltam híve a számszerűsített értékeléseknek, mert a mai világban hajlamosak az emberek először azt nézni, aztán meg lehet, hogy a cikket el sem olvassák. Jó esetben szerintem abból érezhető, hogy mennyire tartom az adott produktumot. Gondolkodtam még esetleg pluszban némi pro-kontráról, de azok meg főleg benne vannak a cikkben. Szerintem ez egy jó kompromisszum. Tehát, igyekezzetek hozzászokni, hogy ez egy nyolcas skála, tehát pl. a 7 az nagyon jónak számít.
