Cikkünk tárgya, a Lázálom például tizennégy évvel előzte meg a Trónok Harcát a maga 1982-es kiadásával.
Abner Marsh egy istenverte hajóskapitány, akinek az istenverte cégét, a Láz és Vidéke Folyami Fuvartársaságot addig verte az isten, hogy 1857 tavaszára már épphogy csak létezik: egyetlen kisebbfajta, kivénhedt gőzöst számlál a flottája, miután a többit tönkretette az istenverte jégzajlás, és egyéb balszerencsék. (És a kedvenc szava az "istenverte".)
Ekkor bukkan fel életében a rejtélyes, karizmatikus Joshua York, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: finanszírozza álmai gőzösének megépítését anyagi korlátok nélkül, de "hivatalosan" ő lesz a kapitány. Viszont mivel nem ért a hajózáshoz, a gyakorlatban Abner irányítja majd a hajót a Mississippi vízi útvonalain. Yorknak vannak még egyéb, szokatlan feltételei, és azt is kiköti, hogy bizonyos dolgaiba nem fogja beavatni Marshot, szóval csak akkor fogadja el az ajánlatot, ha ezekkel együtt tud élni.
Fast forward: a Lázálomnak keresztelt, pompás gőzös, a legnagyobb, leggyorsabb, amit a környék látott, elindul első útjára New Albany-ből St. Louis felé. Eleinte minden flottul megy: a hajó már első útjára megtelik rakománnyal és utasokkal, Abnerék sorra győzik le a többi híresen gyors gőzöst a vízen. Joshua és barátai pedig általában elő sem dugják az orrukat a kabinjaikból egészen estig.
Hamarosan azonban megváltoznak a dolgok: York a legváratlanabb helyeken kötteti ki a Lázálmot és egész éjszakákra, majd később napokra is eltűnik - néha többedmagával -, miközben a hajó tanácstalan legénységgel és türelmetlen utasokkal rostokol. Ez pedig már elkezdi az egyébként sztoikus Marsh idegeit is tesztelni: hiába egyezett bele partnere kriptikus feltételeibe, a szigorú, pontos kapitányi elvei és a Lázálomhoz kötődő büszkesége nehezen összeegyeztethetőek a menetrend ilyen szintű, váratlan felborításaival.
Mindeközben egy másik szálon megismerjük a Damon Julian vezette vámpírbandát, illetve őket nem is annyira behatóan, mint a jelenleg még ember, de vámpír létre aspiráló csicskájukat (nincs szebb szó a karakter szerepére, noha magáról nyilván sokkal többet gondol), Savanyú Billy Tiptont. Na ő az a karakter, aki a könyv előrehaladtával egyre gyűlöletesebb, és egyszerre egyre szánalmasabb. Noha nem tartozik a történet legnagyobb játékosai közé, tulajdonképp ő a Lázálom (mint könyv) Joffrey-ja, hogy "Trónos" analógiát hozzak.
A két fő szál természetesen egy ponton elkerülhetetlenül összegabalyodik - Martin, mint mára mindenki tudja, ennek tucatnyi szál mellett is a mestere. Ennek ellenére itt maga a történet nem túlzottan bonyolult, de ez közel sem azt jelenti, hogy ne lenne izgalmas!
A főbb karakterek remekül kidolgozottak, és a "hátukra veszik" a cselekményt - először ők kezdtek el érdekelni, tették számomra érdekessé az amúgy kicsit lassan beinduló történetet. A könyv első - hasra-pacsi alapján - negyedében GRRM azzal van leginkább elfoglalva, hogy felvázolja a 19. századi gőzhajók "anatómiáját", a folyami fuvarozás világát és az ezt űző embereket megismertesse a témában teljesen "noob" olvasókkal, mint például velem. Bármennyire is unalmasnak hangzik - ha annak hangzik -, Marsh, York, és néhány kisebb karakter is kellően érdekes hozzá, hogy átlendítsenek minket ezen a "tutorial" részen.
A klasszikus vámpír mitológiát remekül felforgatja az író - éppen eléggé "oldschool", hogy tökéletesen egyértelmű legyen, hogy milyen kreatúrákról van szó, ugyanakkor teljesen új alapokra helyezi a vámpírok - mint nép - eredetét. Azóta talán volt már hasonló elképzelés a vérszopókról, de lefogadom, hogy '82-ben még nem. Igazából nehéz is a koncepcióról beszélni spoiler nélkül - márpedig nem szívesen rondítanék bele a könyv közepe tájékán elterpeszkedő "vámpír eredettörténet" fejezet "tudatlan" élvezetébe senkinek, úgyhogy ennyivel le is tudnám a témát. Az említett fejezet volt az, ahol, mikor rájöttem, hogy mi következik, hirtelen kiélesedtek az érzékeim - mint aki felébredt egy nagyon várt nap reggelén -, kihúztam magam a székemben, és talán még egy "na végre!" is kicsúszott a számon. Aztán azon a részen muszáj volt egy ültő helyemben túlesni, és... Ebbe most gondolok bele először, de talán ettől a ponttól volt számomra letehetetlen a könyv. (Persze azért még párszor letettem, de sosem szívesen.)
Mindig is szerettem egy-egy jó "bromance" sztorit, és a Lázálom egyik alappillére a kölcsönös tiszteleten alapuló barátság kialakulása a nagydarab, ronda, nyers modorú, tapasztalt öreg róka Abner Marsh és az arisztokratikus, költészet-kedvelő, rejtélyes Joshua York között. A partnerségük elején még szinte szöges ellentétei egymásnak, a történetük végére viszont mindketten sokat változnak a másik hatására - a legjobb tulajdonságaik úgymond "lenyomatot hagynak" egymás személyiségén.
Mindez egy izgalmas, sötét kaland keretében, amiben vannak (laikusok számára is izgalmasan leírt) gőzhajós "gyorsulási versenyek", akciók, egy jó adag horror (azért nem azt éreztem domináns műfajnak), dráma, kellő mennyiségű humor, és - hogy Marsh szavajárásával éljek - istenverte vámpírok.
8/8 szelet pizza Istenverte jó könyv! |